Testimonials Masonry style
“Nagyon jól éreztem magam az üléseken, nyitottan tudtunk beszélgetni és nagyon jó volt, hogy egy „probléma” megoldására egy más szemszögből nézve magamtól tudtam rájönni.”
Zita személyisége már az első találkozásunkkor nagyon megfogott. Az együtt töltött időben úgy éreztem, hogy azok a „tartályok”, amik félig üresek voltak, kezdtek megtelni, pedig Zita nem tett „semmit” csak kérdezett.”
“Sok mindenkitől hallom, hogy a munkája, a vállalkozása bedarálja, soha nem látja a végét, egyszerre millió dolgot kellene elvégeznie és közben nem élvezi a munkája gyümölcsét, mert az igazán fontos dolgokra nem is jut ideje. Nekik ajánlom Zitával a coachingot, mint befektetést magukba.”
“Zita kellemes, empatikus személyisége és tapasztalata feltétlenül az erősségei közé tartoznak. Bátran ajánlom másoknak is a Zitával való közös munkát.”
Zita elképesztő türelemmel hallgatott végig és lenyűgözött ahogy észre vette minden egyes kis rezdülésemet ami egy gondolat/érzés átsuhanását jelezte. Számomra a jelenléte nagyon megnyugtató volt, bármit elmondhattam neki.
A Zitával eltöltött alkalmak minden esetben segítettek nekem letisztítani a magamban zajló folyamatokat. A beszélgetések alkalmával úgy segítette a beszélgetést a kérdéseivel, hogy magam találtam rá a lényeges dolgokra és fedtem fel a lényegteleneket.
Zita jelenléte, lényegre törő kérdései, pozitív kisugárzása, türelmes hozzá állása volt a biztosítéka annak, hogy más szemszögből, kívülről tudjam szemlélni önmagam és az életem. Elindultam egy úton!
“Nagyon jó érzés volt, hogy minden energiáddal rám összpontosítasz. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megpróbáljam elfogadni magam a tökéletlenségeimmel együtt is. Minden ülésről kicsit fáradtan, de nagyon feldobódva jöttem el, a beszélgetéseink még napokon keresztül a fejemben újra és újra lejátszódtak, és gondolkodásra késztettek.”
Zita a legjobb értelemben véve erős, és egyúttal megtartó jelenlétű coach, akiben, és a folyamatban ezért könnyű megbízni. Talán ez volt a legfontosabb számomra, az, hogy mertem bízni ebben az egészben, amit mi akkor és ott létrehoztunk. A legnagyobb felhajtóerőt a cselekvéshez számomra a visszatükrözések adták. Pontos, ugyanakkor kellően finom formában, hogy be tudjam fogadni és hasznomra legyen.
“Úgy éreztem, mintha a lelkiismeretem és a realitásom ültek volna a vállaimra Zita személyében, de minden alkalom után WOW élménnyel mentem haza, a felesleges terhektől megszabadulva. Továbbá extra tárgyalás-technika órát is kaptam, ami magabiztossá tett az első üzleti megbeszélések során. Mind a 6 alkalom hasznos és eredményes volt, megtaláltam, amit kerestem és elkezdtem építeni a saját vállalkozásomat.”